Szárbontással a jobb talajért!
Az aratás után visszamaradó szár- és gyökérmaradványok komoly tápanyag-utánpótlást jelenthetnek a talajnak, jelentős mennyiségben tartalmaznak ugyanis kötött állapotban lévő nitrogént, foszfort és káliumot is. Az intenzív növénytermesztési gyakorlat miatt termőföldjeinkben jelentősen csökkent a mikroorganizmusok száma és diverzitása, ezért különösen fontos, hogy a szár- és gyökérmaradványokban található tápanyagokat felhasználva hozzájáruljunk a megfelelő talajélet helyreállításához.
A szármaradvány mint tápanyagforrás
A talajban lévő, lassan bomló maradványok ugyanakkor nehézségeket okozhatnak a talajmunkák során, a megkötött nitrogént pedig épp az újabb, vetésben fejlődő növények elől vonhatják el, ezért különösen fontos, hogy megfelelő termékkel segítsük a szárbontást: így a folyamat jelentősen felgyorsul, és a fejlődő növények számára könnyen felvehetővé válik a kálium, a foszfor, illetve egyéb mezo- és nyomelemek is.
A szárbontás fontossága
A hazai gazdáknak idén is komoly problémákat okozott a tavaszi csapadékhiány, amire sajnos várhatóan a következő éveket tekintve is fel kell készülnünk. A szárbontás révén a talajba beépülő szerves alkotóelemek csapadékhiányos időszakban is képesek hosszabb ideig biztosítani a megfelelő nedvességtartalmat, ezért az előrelátó gazdák nem hagyhatják ki ezt a lépést!
Hasznos, ha kevés a csapadék
Egy töményet? A talaj egészségére!
Tömény összetételű, magas csíraszámú talajoltóink több mikroorganizmus- és gombafajt tartalmaznak, melyek cellulóz- és ligninbontó képességüknél fogva hatékonyan bontják el a betakarítás után visszamaradt szár- és gyökérmaradványokat.
Natur Micro T
A Natur Micro "T" egy környezetbarát, koncentrált mikrobiológiai talajoltó, mely a talaj természetes mikroflórájában, természetes módon is előforduló baktériumokat és gombákat tartalmaz, melyek cellulóz- és ligninbontó képességüknél fogva hatékonyan bontják el a betakarítás után visszamaradt szár- és gyökérmaradványokat. Korábbi, Natur Micro nevű termékünkre épül, ám töményebb összetételének köszönhetően kisebb dózis alkalmazása is elegendő, így optimalizálhatja hektáronkénti költségeit.
A tápanyagok beépítésén és azok mobilitásán kívül a szár- és gyökérmaradványok elbontásáért is felelős. A termék különálló baktérium- és gombaadalék komponenst tartalmaz. Az oldatban Trichoderma gombatörzsek is találhatók.
A javasolt dózis 4 liter/ha (Natur Micro T komponens 3 liter baktériumkomponens + Gombaadalék komponens 1 liter).
A Natur Nova a Natur Micro módosított összetételén kívül az alábbi baktériumtörzseket tartalmazza kiegészítésként:
A Bacillus thuringiensis baktériumokkal a foszfor mobilizációja jelentős mértékben növelhető a talajban. A nehezen oldható foszfor vegyületeket a mikroorganizmusok különböző enzimek segítségével teszik oldhatóvá, s az így kialakuló formákat a növény már képes felvenni. A Natur Nova ezáltal hozzájárul az egészségesebb talajösszetétel kialakulásához is, melynek köszönhetően a kártevők megtelepedésének és szaporodásának az esélye is csökken. Trichoderma asperellum hiperparazita gombát tartalmaz.
A javasolt dózis 4+1 (baktérium + gomba) liter/ha, vagy dupla dózis, 8+2 liter/ha.
Natur Nova
A Natur Forte összetétele a Natur Micro kétkomponensű mikrobiológiai készítmény kiegészített, módosított alapjaira épül. Trichoderma asperellum hiperparazita gombát tartalmaz. Előnye a készítmény töménységében rejlik.
A javasolt dózis 2+1 (baktérium + gomba) liter/ha, vagy dupla dózis, 4+2 liter/ha.
Natur Forte
Talajoltóink AKG-ban is felhasználható, támogatott termékek!
Megéri? A számok megmutatják!
Ha kíváncsi a kísérletek részleteire, töltse le ismertetőinket!
A szárbontással csak nyerhet, ne hagyja ki Ön sem!
Ha termékeink felkeltették érdeklődését, keresse tanácsadóinkat!
Juttassa ki költséghatékonyan!
Termékeink kijuttathatók hagyományos szántóföldi permetezővel is, 2-300-szoros higításban. Ez esetben ajánlott a készítményeket mielőbb beleforgatni a talajba.
Munkagépekre szerelhető, saját fejlesztésű Natur Jet adaptereinkkel azonban a talajmunkával egy menetben is elvégezhető a kijuttatás, a szükséges vízmennyiség pedig 40-60 l/ha-ra csökken.

Egy töményet?
A talaj egészségére!

Megéri?
A számok megmutatják!
Ha kíváncsi a kísérletek részleteire, töltse le ismertetőinket!
A szárbontással csak nyerhet, ne hagyja ki Ön sem!
Ha termékeink felkeltették érdeklődését, keresse tanácsadóinkat!
Juttassa ki költség-
hatékonyan!